aranyjelvényes túravezető
A Magyar Természetbarát Szövetség (MTSZ) 1970. évi hazai és külföldi nemzetközi vízitúráinak naptára hat rendezvényéből az egyik a III. Nemzetközi Tisza-Túra volt – Gergelyiugornya (júl. 20.) és Sárospatak (júl. 23.) gyülekezési helyszínnel. A két csoport 25.-én Tokajnál egyesült, és evezett tovább Szegedig.
A szervezésben nem okozott törést az a tény, hogy a két megyei szövetség külön, de az időpontokat egyeztetve hirdette meg a túrát. A sárospataki indulás elsősorban nem az év tavaszán-nyár elején a Felső-Tiszán, a Szamoson és a Túron addig soha nem tapasztalt pusztító árvíz miatt került a programba. (A Nemzetközi Duna-túrákon már hagyománnyá vált a betorkolló folyókon szervezett vízitúrák csatlakozása.)
A két helyszínről indítás oka inkább a határvízen evezés engedélyének bizonytalansága lehetett. Akkoriban elképzelhetetlen volt a Szovjetunió és Csehszlovákia határán táborozás és a kikötés is, így a közel 40 km-es távot egyhuzamban kellett „leevezni”. Ma már szinte elképzelhetetlen izgalmat jelenthetett az addig a madaraktól is zárt szakaszon áthaladni. (Ez az érzés a későbbi túráink részvevőit is feszíthette. Az évek során csillapodott, de máig sem szűnt meg.)
A III. NTT turisztikai értékét az evezéssel és táborozással eltöltött szabadidő mellett a korszak legismertebb turisztikai termékeinek, a Szabolcs földvárának és Tiszadob közelében a Tisza szabályozásának kezdetét megörökítő emlékművek felkeresése jelentette. Talán nem okozott gondot a Tokajban éppen abban az időben megrendezett Campingtalálkozó programjának színesítése sem. – A későbbiekben ez a kemping – a megszüntetéséig – a Nemzetközi Tisza Túrák szakasz-záró/nyitó táborhelye volt. Azok a résztvevők, akik Szabolcs-Szatmár megye területén legalább 100 kilométert eveztek, megkapták a „Szabolcs-Szatmár Megye vízi útjain” elnevezésű emlékplakettet.
Értékteremtés – csak úgy?
Igen!
Ez a vidék a fekete vonatok fűtőházaként a szaporodó utazási irodák belföldi programjainak sem volt a legkedveltebb célterülete. Az itt élők közül sokan szerencsésnek érezték magukat, mert – ha körülményesen is – eljuthattak fűtőházakig, vasútállomásokig – hogy máshol, nagyon távol dolgozhassanak. Kevesen voltak viszont azok, akik a szomszéd települések turisztikai értékeinek felfedezésével töltötték ki a szabadidejüket.